TOVÁBBI CIKKEK
2017. 08. 28.
A magyar vitorlázás az utóbbi időben egyre több nemzetközi sikerrel is büszkélkedhet, és versenyzőink már az olimpiákon is egyre jobban helyt állnak. Ám a sportágról még a sportszerető emberek is viszonylag keveset tudnak, talán a Kékszalag az egyetlen verseny, amelyről a legtöbben hallottak már.
Ezért a Seiko összeállított néhány tényt és érdekességet a Seiko Nagydíjjal kapcsolatban, amely közelebb hozhatja a vitorlázást.
Alapvetően kétféle vitorlásverseny létezik. Az egyik fajtát túraversenynek nevezik, ilyenkor a rajt után meghatározott helyekre kell eljutni, meghatározott sorrendben. Ilyen verseny a Kékszalag a Balatonon, vagy akár a nagy földkerülő regatták.
A másik versenytípus – és a Seiko Nagydíj is ilyen verseny – a pályaversenyek. A hajók bójákkal kijelölt pályán tesznek meg meghatározott számú kört. Mindkét típus esetében egyszerre rajtolnak, és a győztes az elsőként célba érő hajó.
A szél mindenkinek egyformán fúj – miért ér az egyik hajó előbb célba, mint a másik?
A szél sohasem fúj egyformán. Folyamatosan változik az iránya és a sebessége is. A pályán akár néhány száz méter távolságban is különbözhetnek a szélviszonyok. Amelyik hajó a legügyesebben taktikázva használja ki a lehetőségeket, az ér először a célba.
Valóban, a Kékszalagon van abszolút befutási sorrend, és itt a nagyobb, gyorsabb hajók kerülnek általában az élre. A pályaversenyeken azonban a hajók osztályonként versenyeznek, és egy osztályon belül teljesen vagy közel egyforma hajók versenyeznek. A befutási sorrendet elsősorban a versenyzők ügyessége dönti el.
A pályaversenyek – így a Seiko Nagydíj is – több napon át tartanak, és minden nap több, általában három futamot tartanak. Egy versenyen az a cél, hogy a sorrend minél több futamban dőljön el, így kiegyenlítődnek az erőviszonyok, lesz kis- és nagyszeles futam, északi és déli szél stb. Ha egy nap nincs szél, nem tartanak futamot, de másnap vagy harmadnap jó eséllyel lehet újra versenyezni. A futamok száma egy-egy versenyen általában négytől tízig terjedhet.
Van néhány olyan hajóosztály, ahol csak egy sportoló ül a hajóban, ám mögötte is többnyire egy csapat áll, amely segíti a felkészülését. A nagyhajós versenyeken – ilyen a Seiko Nagydíj is – a hajókon csapatok vitorláznak, és közös munkájuk hozhatja meg a sikert. Mindegyikük valamilyen részterületért – egy vitorla beállításáért, a széltaktikáért, a kormányzásért stb. – felel, és csak akkor tudnak jó eredményt elérni, ha mindegyikük jól végzi a dolgát. De az is tény, hogy van egy csapatvezető, a „kormányos” – ő hozza meg a legfontosabb döntéseket, ő a felelős a többiek és hajó biztonságáért is.
A nagyhajó versenyeken, így a Seiko Nagydíjon is főleg tőkesúlyos hajókkal versenyeznek. Ezeknek az alján egy ellensúly akadályozza meg, hogy a hajó felboruljon. Erős szélben a hajók megdőlnek, ám minél nagyobb a dőlés, annál erősebb a visszabillentő erő, így előbb vagy utóbb kialakul egy olyan egyensúlyi helyzet, amelyben a hajó előre halad. A kormányos egyik fontos feladata, hogy kiválassza azt a vitorlázatot, amellyel az adott szélben optimálisan tud haladni.
Vannak azonban könnyű hajók is, amelyek esetében az ellensúlyt a hajó oldalán álló vagy kiülő legénység képezi. Ezek a hajók fel is tudnak borulni, viszont kisebb súlyuk miatt sokkal fürgébbek, mint nagyhajós társaik. Borulás esetén egyébként a legénység a legtöbb esetben vissza is tudja őket állítani, és folytatja a versenyt.